A Női misztérium tere
Rólam

Molnár Kriszta

Holisztikus női életút kísérő, szakrális női ünnepek tértartója, várandós- és anyakísérő.

Időpontot foglalok
Molnár Kriszta
Női kör az erdőben

Kedves Látogató! Szívből örülök, hogy itt vagy.

Molnár Kriszta vagyok, holisztikus szemléletű női életút kísérő, szakrális női ünnepek tértartója, várandós- és anyai életút kísérő — mindemellett pedig az életet imádó Nő, boldog Feleség és Anya, s a természetben fekvés hódolója.

Mi vezet engem? A női lét misztériumának hívása.

Hiszem, hogy a nővé válás útja, maga a női lét beavatásokkal kikövezett út, amelyben testünk, lelkünk, szellemünk együtt alakul.

Ezen az úton a női lét esszenciája nem mindig a fény. Van, hogy az, amikor képesek vagyunk megmaradni a sötétben anélkül, hogy elhagynánk magunkat, hogy megkeményednénk és bezárnánk a szívünket.

Saját önismereti utam, a nőiségemben való gyógyulásom kísért el oda, ahol most már azt mondhatom: élvezem és szeretem az életet, a maga hullámzásaival, fény- és árnyékrészeivel együtt.

Megtapasztaltam, hogy az önmagunkra szentelt idő gyógyító. A jelenlét gyógyító.

Amikor odafordulunk magunkhoz, figyelünk, meghalljuk a belső hangunkat — vezetve vagyunk. Megismerhetjük, kik vagyunk, s merre tartunk.

Mivel várlak?

Női köröket, szertartásokat tartok egyéni megkeresések alapján vagy nagyobb körben is, mert hiszem és tapasztalom, hogy ezek az ünnepek a női lét misztériumát ragyogtatják fel — és erre valójában mindannyiunk lelke vágyik.

Azáltal, hogy a szívünket megnyitjuk, a lelkünkkel kapcsolódunk, ezekben a körökben olyasmire emlékezünk, olyat tapasztalhatunk, amit a hétköznapokban ritkán.

Nagy szükségünk van a kapcsolódásra. Hogy tanuljunk egymástól, hogy gyógyítsuk egymást. Hogy megtapasztalhassuk azt a Nővérség-minőséget, amit Nő Nőnek adhat: elfogadást, megtartást, őszinteséget, gyógyítást.

Molnár KrisztaMolnár Kriszta

Várandósok és Anyák kísérője vagyok. Van egy csodálatos, támogató férjem és egy kisfiam. Az, ahogyan az ő hívására készültem, hozta el a saját Lélekhívó szertartásomat, és annak a folyamatnak a megszületését, amelyben Nőket kísérek — ha úgy érzik, szeretnének lelkileg, testileg is előkészülni a Lélek hívására, az anyává válás folyamatára. Keveset beszélünk róla, pedig életünk egyik legnagyobb beavatása. Mi, anyák is változunk, és amikor megtiszteled magad azzal, hogy foglalkozol a tér előkészítésével, egészen más minőségben élheted meg az anyává válást.

Fontosnak tartom, hogy az apa is bevonva érezze magát a folyamatba, mert ez nagyban meghatározza, mennyire érzi majd magát apai kompetenciái teljében, valódi segítségnek, támogató társnak.

Hogyan dolgozom?

A jelenlét terének megalkotásával, a figyelem erejével, a természet csodáival, elemeivel, növényeivel, a művészet és az alkotás eszközeivel, a testünkkel kapcsolódva — egy olyan térben, ahol igazán megérkezhetsz, igazán önmagad lehetsz.

Hiszem, hogy hihetetlen gyógyító erő rejlik Bennünk, Nőkben. Hiszem, hogy ha elkezded megismerni magad, az igényeidet, a határaidat, a működésedet, közelebb kerülsz ahhoz az autentikus énedhez, aki valójában vagy. Ezt adni a világnak — maga a csoda. Ebből az erőből élni a mindennapokat — maga az örömteli élet.

Hálás vagyok, hogy ma már a mindennapjaimban is egyre több ünnep-pillanatot tudok éltetni. Hiszek a mindennapi rituálék varázslatos erejében, és hiszem, hogy Nőként erre nagy szükségünk van.

Szeretek alkotni, amit általában a térbe is beviszek. Szeretek főzni, táplálni — intuitívan — a testemet, a lelkemet. Bármikor kapható vagyok egy jó beszélgetésre, sétára, teával vagy kakaóval.

Szeretem…

… megszentelni a pillanatot. Megélni az életet.

Hiszen ez mindennapi jóllétünk kulcsa. Amikor önmagunkkal kapcsolódunk a pillanatban, valójában erőnk legmélyebb forrásához kapcsolódunk.

Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozásomat. Ha úgy érzed, kísérhetlek életed egy szakaszán, keress bizalommal.

Várlak szeretettel!

Időpontot foglalok

Írj nekem vagy hívj bátran, és egyeztetünk egy időpontot, hogy megbeszéljük, miben vagy jelenleg az életedben.

Írj nekem
Ahogy még kísérhetlek
Gyertyagyújtás a körben
Kézfogás a körben
Női kör az erdőben
Oltár gyertyafényben
Kártyák és mécsesek az oltáron
Ölelés a körben
Készülődés a rítusra
Együtt a körben
Az oltár középen
Illatok és kristályok
Gyertya és virágok
Kártyahúzás
Kapcsolódás a természetben
Közös oltárterítés